Azon gondolkodtunk már, hogy honnan jön a Vodafone, a Coca-Cola vagy például a Nintendo neve? Sok névvel annyit találkozunk, hogy bele sem gondolunk jelentésébe vagy eredetébe. Néha pedig épp hogy kíváncsiak leszünk, vajon ezeket a fura elnevezéseket ki találta ki, és miért?
Azért, ezek a franciák tudják, hogy kell élvezni az élet apró örömeit. Édesen, vajasan. Julia Child-ot (híres amerikai tévés szakács, 1912-2004, és egyben egyik kedvenc filmem, a Julie&Julia egyik főhőse), aki a francia konyha elkötelezettje volt, táplálkozástudósok sokszor bírálták amiatt, hogy sok vajat és tejszínt használ, s hogy ez nem egészséges. 
Na akkor újra itt vagyok. Ma egy kicsit különleges blogbejegyzésben talán, különösen is szétszórtan, de elmesélem, hogy telt az elmúlt félévem, utolsó egy hete. Végre befejeztem a nagy művet! Igen, ezt is megértük! Nagy munka és sok-sok nyugodt alvás nélküli éjszaka és nappal után egy pillanatnyi lélegzetvétel a vizsgaidőszak előtt. Komoly megpróbáltatás volt, remélem megérte :) 
Nem kell túlmagyarázni: Madách Imre drámája megkerülhetetlen a magyar irodalomban, ha máskor nem, az érettségi előtt mindenkinek muszáj találkoznia vele. A nyelvezete talán avítt, talán nehézkes, de bármilyen adaptációja akkor jó, ha ezt el tudja feledtetni. A szombathelyi előadáson sem tűnt fel, hogy százötven éves darabról van szó, főleg az elhíresült (közhellyé vált?) szállóigék miatt.
Az előadás egyáltalán nem rossz, de nagyon felemás. A rendezés alapötlete, amint azt sokszor hallottuk, hogy a valós színházi tér és a filmes világ összekapcsolásával hozza közelebb a súlyos darabot a mai nézőhöz (főként a fiatalokhoz). A hatalmas vászon, amely a színpad teljes hátsó részét elfoglalja, így amolyan díszletként funkcionál, sokat hozzáad a hús-vér színészi játékhoz, de nagyon sokat veszít is ezáltal a darab. A megvalósítás is csak olyan tessék-lássék, sokkal több lehetőséget rejthetett volna magában a technika, ráadásul a hetedik-nyolcadik szín (Konstantinápoly-Prága) környékén már kimondottan unalmassá válik. Jordán Tamás mindent ennek az elképzelésének vetett alá, és ez bizony néha az előadás rovására ment. A fiatalok ízléséhez minden bizonnyal közelebb áll ez a tulajdonképpen virtuális világ, de legalább ennyire hatásos lenne egy alapos, átgondolt teljes modernizálás. (Erre tett kísérletet a híres-hírhedt Nemzeti Színház-nyitóelőadás 2002-ben.) Kicsit olyan, mintha Jordán Tamás a próbaidőszak közepén hátradőlt volna: „Be van fejezve a nagy mű igen,/ A gép forog, az alkotó pihen.”
A filmes technika következményeként alig van „igazi” díszlet: néha egy asztal, pár lépcsőfok, de semmi egyéb. Ez néha jót eredményez, máskor azonban egyszerűen üres a színpad és ügyefogyottan álldogálnak a színészek. Jó példa erre az űrben játszódó szín, ahol beszéd nem hangzik el, a sorokat a kivetítőn olvashatjuk. Ismét azt lehet csak mondani: az ötlet alapvetően érdekes és jó, de a kivitelezés annál rosszabbul sült el; így csak olyan, mintha a vége felé egyszerűen ellustulna az előadás. Hasonló „lusta”, ügyetlen megoldás a londoni szín híres haláltánc-jelenete: Lucifer dobálja ki az embereket a színről, az egyén életének tragédiája egyáltalán nem jelenik meg és így Ádám gondolkodásának megváltozása sem alátámasztott.
Néhány hullámvölgy, unalmasabb rész óhatatlanul jelentkezik, de szerencsére ezek nem tartanak sokáig. A tetőpont talán a párizsi forradalmat megidéző szín, a Marseillaise-t éneklő tömeg, középen a táncoló kislánnyal, háttérben a guillotine-nal nagyon hatásos.
Az isteni gondoskodást kifejező hatalmas tenyér kezdetben az Édenkertet szimbolizálja, majd felemelkedve a darab végéig „figyel”, ápol és eltakar. Ádám és Éva szerepe és kapcsolatuk nagyon sokféleképp értelmezhető – akár az egész darab felfogható kettejük konfliktusának is –, Jordán Tamás azonban mintha magára hagyta volna a két színészt, kezdjenek a karakterekkel, amit akarnak. Csonka Szilvia mint Éva ha néha erőtlen is ugyan, de legtöbbször megállja a helyét. Ahogy az 1883-as ősbemutató előtt Jászai Mari mondta: „Hiszen ez esténként tíz külön alakítást kíván!”: Csonka Szilvia képes mind a tízet jól eljátszani. Szabó Győző azonban, mint kiderült, teljesen alkalmatlan Ádám szerepére. Arca és teste egy jóllakott óvodást idéz, de nem is ez lenne a nagyobb baj, ha ezt leküzdve ki tudná aknázni a szerepben rejlő lehetőségeket, de erre képtelen. Gyakorlatilag semmiféle érzelem kifejezését vagy hiteles színészi játékot nem láthattunk tőle. Ehelyett nyögvenyelősen bukdácsolt jelenetről jelenetre, mintha egy gép darálta volna a sorokat egymás után és ez kiábrándító. Lelkesülése, bukása, vágyai nem tudtak felszínre törni a plüssmackó formából. Mertz Tibor Lucifere azonban minden pillanatban, minden megmozdulásában, minden szavában kiváló: pontosan hozza a modern ördögöt, a tagadás mai szellemét: gúnyosan, élcelődve, ha kell. Mindent a kezében tart és állandó is: ő az, aki egyszer sem öltözik át (jelmeze a londoni színhez, Madách jelenéhez kapcsolja), az időtlenséget kifejezendő.
A többi szereplő a három főkarakter alá játszik, szinte mindenki több szerepben: ismét megcsodálhattuk Czapkó Antal felsőtestét és verekedéseit, Szabó Tibor bájos ügyetlenkedését, Vlahovics Edit és Németh Judit csábító erejét, Orosz Róbert tudásvágyó dadogását és így tovább. Ők mindannyian jól teljesítenek, amennyire ezekben a kis szerepekben ez lehetséges. Az aláfestő zenék és a jelmezek is az elvártnál jobbak, megfelelőek. Az Úr hangjára pedig nehezen találhattak volna jobbat Garas Dezsőnél.
A darab tehát egyáltalán nem élvezhetetlen, sőt érdekes, a gyenge pontokat leszámítva. Összességében egy koherens, átgondolt rendezői koncepcióval (és más Ádámmal…) igazán nagy siker lehetne. Igen, még ennél is nagyobb.
Új hozzászólás
Hozzászólások (23)
Láttam az előadást, de
A kritikusnak ajánlom
köszönöm a figyelmeztetést!
A kritika hangvétele
"Az ember tragédiája
a sok-sok Anonymus nem
és az miért volna szükséges?
Talán badarság lenne azt
itt egyikről sincs szó, a
Előrebocsátom: nem láttam !
Véleményem szerint olyan sok
Cseszkó szokásos húzásasenki
Ezzel csak az a gond, hogy én
sok dolog van Tamás amit nem
igen :)
nem tartom valószínűnek, hogy
Pál úr, nem győzött meg!
A kritika:"Műbírálat, olyan
Kedves kárászos!Egy
Nem gondolom,hogy egy
Jani legyek, ha Pál Úr
Fogadatlan prókátorként
Az fontos,hogy az emberek