Nevek, listák, kitüntetések. Legtöbbször csak névsor, csak azoknak fontos, akik ismerik, szeretik, tisztelik a kitüntetett. Pedig minden név életek százait formálta, alakította. Horváthné Miklós Mária kapta idén A „Kiemelkedő pedagógusmunkáért-díj” I. fokozatát. Ő volt a Marika néni, aki jelen sorok íróját tanította harmadik és negyedik osztályban.
Még most is emlékszem, mennyire utáltam a Marika nénit. Merthogy már elsőben ő lett a rajztanárom. Év végén aztán tele volt a bizonyítványom csupa jelessel, csupán a a rajz tantárgynál kacagott rám gúnyosan; jó... Ha akkor ismertem, és használtam volna az "anyád" kifejezést, bizonyára ezt vágtam volna Marika néni arcába, de akkor még nem voltam ennyire művelt.
Marika nénivel két éven keresztül harcoltam, én nem tudtam rajzolni, ő nem tudott jó jegyet adni én próbáltam szépen festeni, ő próbálta alternatív szempontból értelmezni a rajzaimat, de nem igazán hangolódtunk egymásra.
Emlékszem, június volt, a második tanévem vége, mikor bejelentették, következő évtől Marika néni lesz az osztályfőnököm. Férfiasan bevallom, sírtam, és az bizony nem mű sírás volt. Szinte már láttam magam előtt, ahogy szép lassan máglyán elégetnek, miután megkínoztak és agyonvertek. (Azt hiszem, nem kellett volna megnéznem a Rettenthetetlent.) Marika nénit én nemes egyszerűséggel boszorkánynak tartottam.
Aztán eljött a szeptember, és én ott álltam, a halálra ítéltek szorongásával. Tudtam, itt a vég. Pár nap alatt megváltozott minden. Kiderült, hogy Marika néni kiválóan tanítja a magyart. Lehet, hogy szőke, de mégiscsak helyén van az esze. (Ekkortájt éppen nem bírtam a szőkéket.) Azt hiszem, ekkoriban szeretettem meg a történelmet. Ő volt ugyanis az első tanárom, aki hazafiasságra, egészséges nemzeti büszkeségre nevelt úgy, hogy közben nem szidta sem a zsidókat, sem a cigányokat. A kommunistákat annál inkább, de azt meg kéjes élvezettel hallgattam, nagyon bírtam, mikor Marika néni szidta a kommunistákat.
Életem első interjúja is Marika nénihez kötődik. Egy környezetvédelmi versenyhez készítettünk riportot, és bizony akkor szeredtem bele a "kérdezgetős" szakmába. Aztán iskola újságot csináltunk, meg színdarabot, meg versenyekre jártunk, szóval ember lett belőlünk. Azt hiszem, hálás lehetek Marika néninek. És persze gratulálok is neki.
Új hozzászólás
Hozzászólások (0)