Azon gondolkodtunk már, hogy honnan jön a Vodafone, a Coca-Cola vagy például a Nintendo neve? Sok névvel annyit találkozunk, hogy bele sem gondolunk jelentésébe vagy eredetébe. Néha pedig épp hogy kíváncsiak leszünk, vajon ezeket a fura elnevezéseket ki találta ki, és miért?
Azért, ezek a franciák tudják, hogy kell élvezni az élet apró örömeit. Édesen, vajasan. Julia Child-ot (híres amerikai tévés szakács, 1912-2004, és egyben egyik kedvenc filmem, a Julie&Julia egyik főhőse), aki a francia konyha elkötelezettje volt, táplálkozástudósok sokszor bírálták amiatt, hogy sok vajat és tejszínt használ, s hogy ez nem egészséges. 
Na akkor újra itt vagyok. Ma egy kicsit különleges blogbejegyzésben talán, különösen is szétszórtan, de elmesélem, hogy telt az elmúlt félévem, utolsó egy hete. Végre befejeztem a nagy művet! Igen, ezt is megértük! Nagy munka és sok-sok nyugodt alvás nélküli éjszaka és nappal után egy pillanatnyi lélegzetvétel a vizsgaidőszak előtt. Komoly megpróbáltatás volt, remélem megérte :) 
Nem lehet elég korán kezdeni… Igaz ez a színházba járásra is. Jordán Tamás színi direktor ezúttal úgy döntött, a legkisebbeket szólítja meg, természetesen magyar népmesével, mivel mással. Biztosak vagyunk benne, nincs olyan szülő, aki ne kísérne majd el erre az előadásra szívesen a gyermekét, sőt lehet, hogy a második után már csak indok lesz, hogy az apróság megint látni akarja a három királyfi vándorútját, próbatételeit, hogy miként lesz a legkisebből a királyfi, és miként nyeri el a gonosz a méltó büntetését.
Kedves Szülő! Azt is érteni fogjuk, hogy csak azért dúdolja majd a fülbemászó dallamokat, hogy a mellettük ülő gyermekük nehogy lemaradjon, és csak azért fog drukkolni a farkasnak, a medvének és a nyuszinak, hogy az eminens tudja, mit kell csinálni. S egyébként soha nem lenne szél, ha az nem gyermeke fejlődését szolgálná… De Kedves Szülők! Nem fogunk meglepődni, ha kiábrándultan a világból, megfáradtan a munkából nem vágynak másra, minthogy beüljenek a gyermekükkel a Hetvenhétre, és maguk mögött hagyva a ValóVilágot, hátradőlve elutazzanak meseországba.
Oda, ahol a modern színházi fogások a klasszikus mesei elemekkel keverednek. Oda, ahol a plazmatévé távirányítójából varázspálca lesz, miközben a hús-vér énekes a színpadon , Huzella Péter, alias Hoppmester, kezében a gitárjával különös időkbe, az Óperenciás tengeren túlra kalauzol bennünket. A lágy dallamok különös atmoszférát teremtenek, elrepülünk egy olyan világba, ahol (még) van értelme bátornak és furfangosnak lenni,de ahol végül a szív minden és mindenki felett győzedelmeskedik.
A Hetvenhét cím nem véletlen, Illyés Gyula Hetvenhét magyar népmese című gyűjteményére melyikünk ne emlékezne. Ezen nőttek fel szüleink, mi és talán fognak még az unokáink is. Így tanultuk meg, hogy nem az az arany, ami fénylik, hogy jól tesszük, ha a szívünkre hallgatunk, hogy a legkisebbekből lehetnek a legnagyobbak, hogy ingyen semmit sem adnak, de aki vállalja a megpróbáltatásokat, az elnyeri jutalmát.
Ha van idő, amikor erre emlékeznünk kell, akkor az most van. Jó érzés gyenge két óra után úgy haza érni, hogy azt érezzük, van értelme álmodni, hinni, remélni. Erőt ad, hogy igenis végig kell menni az úton. Hogy csak a mesében lenne így? Ki tudja…
Új hozzászólás
Hozzászólások (0)