Sikeresek a bemutatók
Ahogy Jordán Tamás színházigazgató elmondta, a most futó darabok sikere elsöprő, a Pygmalionra például nem is tudnak jegyet adni, mert a kis termet megtöltik a bérletesek. Jövőre is műsoron marad Az ember tragédiája, a Kabaré, A Herner Ferike faterja, és A Jó pálinka itassa magát.
Az adatokból kiderül, a Szakmák Színházát csak eddig több mint hatezren látták, még az sem elképzelhetetlen, hogy jövőre határon túlra is merészkednek vele- fogalmazott Jordán Tamás. A siker apropóján már folynak a Mérnökszínház, és a Mentőangyal előkészületei is.

A The-tér sorozat programjai is kelendőek, továbbra is lesz Kötelező olvasmány, Tudomány a színpadon, Lamantin Klub, Császárok napja, Viccel ütjük agyon, Operamesék Selmeci Györggyel, Profán szertartás, és SzínházSzerda is. Természetesen számíthatunk új kezdeményezésekre, és amolyan szabadidőből ellopott percekben készített partizánakciókra is. Például Jordán Tamás gondolt egy nagyot, hogy ha már annyi a rossz szájízű kommentelő az interneten, akik úgy írogatnak a színházról, hogy talán ott sem jártak, megszemélyesítik az álarcos nicknéven írogatókat, és színpadra viszik őket. Április 29-én, a Viccel ütjük agyonba például már ők is szerepet kapnak.
Maradnak a bevált rendezők is
Maradnak a régi tagok a színháznál, jövőre azonban a társulatban köszönthetjük Fekete Lindát, Märcz Fruzsinát, Mertz Tibort, és Zayzon Zsoltot, illetve most már hivatalosan is a WSSZ gárdáját erősítik a NYME-SEK Színházművészeti Intézeti Tanszékén végzettek.
Úgy tűnik, maradnak a sikeres előadások rendező is, a következő évad többek között Jeles Andrásé, Mohácsi Jánosé, Keszeg Lászlóé, Béres Attilláé, Valló Péteré, Jordán Tamásé.
Ami újdonság: jövőre két bérlet lesz majd, az őszi öt előadást, míg a tavaszi négyet foglal magába.

ŐSZI BÉRLET
Gaál József: A peleskei nótárius, rendező: Schlanger András
bemutató: 2011. október (nagyszínpad)
A főbb szerepekben: Alberti Zsófi, Bajomi Nagy György, Csonka Szilvia, Endrődy Krisztián, Horváth Ákos, Kálmánchelyi Zoltán, Märcz Fruzsina, Nagy Cili, Németh Judit, Orosz Róbert, Szabó Tibor, Szerémi Zoltán, Zayzon Zsolt
Kander-Ebb-Fosse: Chicago, rendező: Keszég László
bemutató: 2011. november (nagyszínpad)
A főbb szerepekben: Alberti Zsófi, Csonka Szilvia, Fekete Linda, Kálmánchelyi Zoltán, Kiss Mari, Nagy Cili, Szabó Tibor, Szerémi Zoltán
Reginald Rose: Tizenkét dühös ember, rendező: Silló Sándor
bemutató: 2011. november (Márkus Emília terem)
Játsszák: Bajomi Nagy György, Czapkó Antal, Endrődy Krisztián, Horváth Ákos, Jordán Tamás, Kelemen Zoltán, Mertz Tibor, Orosz Róbert, Poppre Ádám, Szabó Róbert Endre, Trokán Péter, Zayzon Zsolt
William Shakespeare: Szentivánéji álom, rendező: Mohácsi János
bemutató: 2012. január (nagyszínpad)
A főbb szerepekben: Bajomi Nagy György, Csonka Szilvi, Endrődy Krisztián, Horváth Ákos, Kelemen Zoltán, Märcz Fruzsina, Mertz Tibor, Orosz Róbert, Szabó Győző, Szabó Tibor, Trokán Péter, Vlahovics Edit, Zayzon Zsolt
Fukazava Hicsiró- Jeles András: Zarándokének, rendező: Jeles András
bemutató: 2012. január (Márkus Emília terem)
Játsszák: Alberti Zsófi, Fekete Linda, Kálmánchelyi Zoltán, Kiss Mari, Korponay Zsófi, Poppre Ádám, Senkovics Petra, Szabó Róbert Endre
ŐSZI BÉRLETEN KÍVÜL:
Zalán Tibor – Huzella Péter: Hetvenhét (interaktív mesejáték),rendező: Jordán Tamás
bemutató: 2011. október
TAVASZI BÉRLET
Móricz Zsigmond: Rokonok, rendező: Jordán Tamás
bemutató: 2012. március (nagyszínpad)
Játsszák: Balogh János, Czapkó Antal, Horváth Ákos, Kelemen Zoltán, Märcz Fruzsina, Nagy Cili, Poppre Ádám, Schlanger András, Szabó Tibor, Vass Szilárd, Vlahovics Edit, Zayzon Zsolt
Ivo Bresan: Paraszthamlett, rendező: Soós Péter
bemutató: 2012. március (Márkus Emília terem)
A főbb szerepekben: Bajomi Nagy György, Csonka Szilvia, Endrődy Krisztián, Kálmánchelyi Zoltán, Németh Judit, Orosz Róbert, Szerémi Zoltán, Trokán Péter
Moliére: Nők iskolája, rendező: Valló Péter
bemutató: 2012. május (nagyszínpad)
Játsszák: Alberti Zsófi, Csonka Szilvi, Endrődy Krisztián, Jordán Tamás, Kálmánchelyi Zoltán, Kelemen Zoltán, Szerémi Zoltán, Trokán Péter, Vass Szilárd
Urs Widmer: Top Dogs, rendező: Béres Attila
bemutató: 2012. május (Márkus Emília terem)
Játsszák: Bajomi Nagy György, Horváth Ákos, Kiss Mari, Märcz Fruzsina, Nagy Cili,
Szabó Tibor, Orosz Róbert, Zayzon Zsolt

Még nincs vége a 2011-es szezonnak sem
Már nagyban folynak a Mohácsi rendezte Heltai Jenő Naftalinjának a próbái a nagyszínpadon, és ugyancsak májusban debütál Artur Miller Az ügynök halála is Valló Péter gondozásában. Május elsejére pedig egy fergeteges, hatalmas majálissal készül a Weöres Sándor Színház.
Arthur Miller: Az ügynök halála, rendező: Valló Péter
bemutató: 2011. május 13., 19.00 (Márkus Emília terem)
Játsszák: Avass Attila, Endrődy Krisztián, Jordán Tamás, Kálmánchelyi Zoltán, Kelemen Zoltán, Kiss Mari, Lévai Tímea, Orosz Róbert, Senkovics Petra, Ujlaky László, Unger Tünde, Varga Dóra, Vass Szilárd
Heltai Jenő: Naftalin, rendező: Mohácsi János
bemutató: 2011. május 6., 19.00 (nagyszínpad)
Játsszák: Alberti Zsófi, Bajomi Nagy György, Csonka Szilvi, Horváth Ákos, Karácsony Tamás m.v., Nagy Cili, Németh Judit, Schlanger András, Szabó Tibor, Szerémi Zoltán, Sztankay Orsi, Trokán Péter, Vlahovics Edit





















Új hozzászólás
Hozzászólások (0)