Azon gondolkodtunk már, hogy honnan jön a Vodafone, a Coca-Cola vagy például a Nintendo neve? Sok névvel annyit találkozunk, hogy bele sem gondolunk jelentésébe vagy eredetébe. Néha pedig épp hogy kíváncsiak leszünk, vajon ezeket a fura elnevezéseket ki találta ki, és miért?
Azért, ezek a franciák tudják, hogy kell élvezni az élet apró örömeit. Édesen, vajasan. Julia Child-ot (híres amerikai tévés szakács, 1912-2004, és egyben egyik kedvenc filmem, a Julie&Julia egyik főhőse), aki a francia konyha elkötelezettje volt, táplálkozástudósok sokszor bírálták amiatt, hogy sok vajat és tejszínt használ, s hogy ez nem egészséges. 
Na akkor újra itt vagyok. Ma egy kicsit különleges blogbejegyzésben talán, különösen is szétszórtan, de elmesélem, hogy telt az elmúlt félévem, utolsó egy hete. Végre befejeztem a nagy művet! Igen, ezt is megértük! Nagy munka és sok-sok nyugodt alvás nélküli éjszaka és nappal után egy pillanatnyi lélegzetvétel a vizsgaidőszak előtt. Komoly megpróbáltatás volt, remélem megérte :) 
Egyszerűen tökéletes. Valló Péter színházat csinál a szó legeredetibb, legigazabb értelmében. A Kamaraterem minden szögletét, minden ki-és bejáratát, magaslatát és bemélyedését kihasználta, játéktérré tette. Mi nézők körben ülünk, játék felettünk, alattunk, mögöttünk, előttünk. De legfőképpen bennünk. Mese nincs, meg vagyunk szólítva. Még akkor is, ha ez itt, Szombathelyen nem szokás- reméljük csak ez idáig.
Furcsa, szerethető, mégis ijesztő világot teremt Valló Péter az első perctől kezdve: sötétbe borul a terem, felbődül a kocsi motorja. Akár még belénk is hajthatna, olyan közel vagyunk, hasít belénk egy pillanatra. Nem teszi, marad egyhelyben. Néha pörög és forog, amolyan homokóra a két világ között, abban vagyunk, amelyik fele a kocsi orra néz.
Az otthon és az elképzelt Boston képei, jelenetei gyönyörűen játszanak egymásra, mint a hagymahéj, úgy borul az egyik a másikra. És éppen ezért nincs mögötte semmi: elkezdhetjük lehántani, lehámozni a rétegeget egyenként, végül elfogynak, marad a betöltetlen űr és hiány. Willy Loman (Jordán Tamás) világa már eleve halálra van ítélve, elvitte a bank. Kölcsönből van a ház az első téglától az utolsó bútordarabig. Hogy Jordán Tamás és Kiss Mari jól mutat együtt a színpadon, nem oly rég bebizonyították a Kabarében. Most azonban olyan arcukat mutatják meg, mely a szombathelyi színpadon eleddig rejtve maradt. Korosodó, hátukon egy élet gondjait-bajait cipelő szülők, akik nem látják a kiutat a befizetetlen számlák közül, a gyerekeiket viszont mindenáron próbálják jobb útra téríteni. Ahogy Kiss Mari hozza-viszi a vizes ruhákkal teli lavórt, ahogy kitereget, ahogy a szemetes kuka tetején ül kuporogva, vagy ahogyan Jordán Tamás néz kifele a kocsiból, ahogy felvágja az almát, és lassú mozdulatokkal megeszi, mind-mind arról árulkodik, ennek a világnak vége.
A másik, a hőn áhított Boston pedig el sem kezdődött, Willy Loman képzeletében él csak egy világ, melyben ő a sikeres ügynök, aki beutazza az egész világot, akire emlékeznek régi kollégái, és aki holmi nőcskékkel tölti az utazás szabad óráit.
Egy valami marad csupán: maga az ember. Az ember, aki bizonyítani akar magának, többet ér egy dollárnál, többet tud annál, minthogy valahol, egy gyárban minimál pénzért robotoljon óránként. És ott vannak a fiai, az egyik dolgozik ugyan, de nőhajhász, eszébe sincs letelepedni, a másik pedig arra jut, jobb, ha belátja, ő hétköznapi, a betevő falatért robotoló, magát a tanyán jól érző emberke marad. A tragédia kétségtelenül a feleségé, Kiss Marié, aki még a férje sírjánál sem képes kilépni a hazugságok hálójából, nem tud sírni-, mondja, nem hiszi el, hogy ez történt.
Egyedül marad, bezárva a lakásba, melynek éppen aznap adta fel az utolsó részletét. Mire az övé lenne, nem maradt semmije. Ilyen az élet. A miénk is. Úgyhogy feldobhatjuk az érmét, és eldönthetjük, egydolláros emberkék maradunk-e a szürke hétköznapokban, vagy egy életen át küzdünk, hogy bebizonyítsunk ennek ellenkezőjét. És ha máshol nem is, de álmainkban lesz egy szebb, jobb világ.
Valló Péter semmit nem ad a szánkba, semmi nincs konkrétan kimondva, csak úgy mesél, hogy az meg tud szólítani. Minimális díszlet, bravúros dramaturgiai építkezés, jól kidolgozott színészi alakítások. Méltó darab, hogy ezzel zárjuk a Weöres Sándor Színház idei premierjeit.
Új hozzászólás
Hozzászólások (0)