Az Ön böngészője elavult!

A böngészője nem kezeli a mai szabványoknak megfelelően a weboldalakat! Kérjük frissítsen!

Legfrissebb cikkek

Időközi polgármester-választást tartanak vasárnap Porpácon

A korábbi polgármester februárban indoklás nélkül lemondott, most hárman pályáznak a helyére.
Orosz est a Savaria Szimfonikus Zenekarral

Többek között Csajkovszkij, Davidov és Rahmanyinov művei csendülnek majd fel péntek este a Bartók Teremben. Alexander Rudin és a Savaria Szimfonikus Zenekar egy varázslatos orosz zenei utazásra repíti az érdeklődőket.
Lady Gaga megint húsba öltözött
Itt a görög államcsőd?.
Újra jégkorong-vb lesz hazánkban

Legutóbbi hozzászólások

Én Jordán Tamást... (Tegnap 20:14)
The whole process of Blu-ray... (Tegnap 14:15)
az nem a Tanúban volt? :D (Tegnap 09:38)
oroszváripetike,... (Tegnap 09:04)
A hosszú élet titka (Tegnap 08:13)

Blogok

honnan kapták a nevüket a dolgok?

Azon gondolkodtunk már, hogy honnan jön a Vodafone, a Coca-Cola vagy például a Nintendo neve? Sok névvel annyit találkozunk, hogy bele sem gondolunk jelentésébe vagy eredetébe. Néha pedig épp hogy kíváncsiak leszünk, vajon ezeket a fura elnevezéseket ki találta ki, és miért?

Hanzsér Csaba
Reggelire: francia bundáskenyér

Azért, ezek a franciák tudják, hogy kell élvezni az élet apró örömeit. Édesen, vajasan. Julia Child-ot (híres amerikai tévés szakács, 1912-2004, és egyben egyik kedvenc filmem, a Julie&Julia egyik főhőse), aki a francia konyha elkötelezettje volt, táplálkozástudósok sokszor bírálták amiatt, hogy sok vajat és tejszínt használ, s hogy ez nem egészséges.

Maimoni
... befejeztem a nagy művet!

Na akkor újra itt vagyok. Ma egy kicsit különleges blogbejegyzésben talán, különösen is szétszórtan, de elmesélem, hogy telt az elmúlt félévem, utolsó egy hete. Végre befejeztem a nagy művet! Igen, ezt is megértük! Nagy munka és sok-sok nyugodt alvás nélküli éjszaka és nappal után egy pillanatnyi lélegzetvétel a vizsgaidőszak előtt. Komoly megpróbáltatás volt, remélem megérte :)

Péntek Ottó

Előző: Kibillent a Föld tengelye Következő: Átadták a Kossuth-díjakat

Átváltozások- Pygmalion premier a Weöres Sándor Színházban

Egyed Betti, 2011-03-13 20:45

Nem produktumok vagyunk –e mindnyájan? Ha megpróbálnak felébreszteni bennünket csipkerózsika álmából, inkább úgy teszünk, mintha nem történt volna semmi. Pedig de. - Keszeg László Pygmalionja mindnyájunkból Galateát farag, és éppen ezért megrendítő, felzaklató. Nem marad meg a technikailag pontosan elsajátított szöveg fölmondásánál, hanem ravasz módon belevonódunk. Természetesen, ha hagyjuk magunkat.

A Márkus Emília terembe először léphettünk nézőként, de talán az a néhány perc, amíg megtaláltuk a helyünket, épp elég is volt arra, hogy megszeressük. Bűvös kocka, úgy lehet alakítani, ahogyan azt az adott darab megkívánja, abból a szögből nézzük az előadást, ahogyan azt a rendező megálmodta. Varázsdoboz, ahol egy ütésre megváltozik a valósághoz való viszonyunk, a székek elég közel egymáshoz, hogy érezzük a másik rezdüléseit, ahol nem jártatjuk a tekintetünket fel-alá, hanem (jobb esetben) belekerülünk a játékba, felülünk a képzelgések paripájára, és új dimenziókba, időkbe, terekbe vágtatunk.

A Pygmalion mítoszt ezer féleképpen értelmezhetjük, számtalan szituációra ráhúzhatjuk, de ma, amikor a média és a virtuális világ teljes despotizmusa érvényesül, amikor naponta faragnak át, és festenek meg bennünket újra, és ezzel egyidejűleg szívják el minden kreativitásunkat, gondolatunkat, érzelmünket, nem feltétlenül a szerelmi szál (Pygmalion és Galatea) az, ami elsőre aktuálisnak tűnik. Kétségtelen, hogy Keszeg László rendezésében csak apró morzsáira bukkanhatunk az eredeti történetben még fontos fonalnak, de talán nem véletlenül. Először is, ott a díszlet, fehér márványból, kőből, melyből még bármi lehet, amelyből születhet gondolkodó lény, és ezernyi szálon függő marionett bábu is. Tudjuk nagyon jól, az utóbbi győz-, de csak ideig, óráig. A mese szerint a szobrász beleszeret önmaga művébe (vagy inkább önmagába?), és életre kelti két keze munkáját.

Nincs ez másképp most sem, mármint ami az életre keltést illeti, különbség csak a hogyanban van. Csonka Szilvi Lizája önmagától ismer önmagára. Hiába pénz és csillogás, ruhák és ékszerek, tudja jól, happy end csak a mesében van, akárcsak olyan szerelem is, mely felemel a gödörből és királykisasszonnyá tesz. Nem produktumok vagyunk –e mindnyájan? Fehér márványból kifaragott, hideg kőtömbök. Nem –e a kívülről ránk aggatott ruhákban, ékszerekben, mi több a belénk sulykolt gondolatokkal próbálunk érvényesülni?

Csonka Szilvi bámulatos átváltozó művész, nyelvi szinteken épp úgy színészi magasságokban jár, mint az egymás után magára öltött ruhákban és szerepekben. A legszerethetőbb talán virágáruslányként, de mesterien fakadnak ki belőle azon zsigeri, freudi reakciók is, melyeket apja vált ki. De Trokán Péter Higginse mellett sem mehetünk el szó nélkül, mondhatni, tökéletesen áll neki a korosodó, megrögzött agglegény szerep. Az anyjával való kapcsolata kevésbé hangsúlyos, a történet szempontjából azonban érdekes lehetne, honnan-e megszállottság, honnan a műviség. Ha Higginsné (Sólyom Kati) otthonában vagyunk, lekerül a festmény a falról, és megtelik virágokkal a szobája, sugallván, ő más értékeket képvisel.

A főhősnő egyben narrátor is. És itt jövünk be mi, nézők. Keszeg László rendezése nem engedi, hogy elmerüljünk a varázslatban, elidegenít, nem a mesét mutatja meg, hanem a lányban lezajló történésekre helyezi a hangsúlyt. Belevon, valóságossá tesz. Hogy utóbbi mennyire sikerül vagy sem, az egyén és néző függő, és ha nem is éreztük mindenhol egyformán utóbbi markáns jelenlétét, az üzenet érthető. Mindannyian átváltozó művészek vagyunk, csak lehet, hogy mi most leszünk kővé és márvánnyá. A visszacsinálás útja pedig több mint rögös és rizikós…