A működési hiány 50- 60 millió
2010-ben a Weöres Sándor Színház 185 millióból gazdálkodhatott, az idei költségvetésük 196 millió, ez azonban mégsem jelenti azt, hogy jól, jobban jártak- fejtette ki véleményét Jordán Tamás színházigazgató. Az igazsághoz ugyanis hozzátartozik, hogy havi 3 millió forint, azaz évi 39 millió a színházépület bérleti díja, továbbá ugyancsak ez az összeg tartalmazza a Mediawavere szánt 15 millió forintot is. Utóbbi tavaly ugyan 20 millió volt, és rajtuk keresztül ment át 5 millió a Karneválra, de az idén még így is 20 millióval kevesebb marad a színház kasszájában.
Továbbá kifogásolta, hogy a költségvetés összeállításakor nem vették figyelembe, hogy nagyobb lett az épület, és ezzel egyenesen nőtt annak üzemeltetési költsége is, körülbelül 25 millióval. Ha még azt is beleszámoljuk, hogy fel kellene venniük 11 új embert (jelenleg 68-an dolgoznak, ugyanez a szám egy hasonló kaliberű színháznál 120), akkor mindent összevetve 50-60 millió a Weöres Sándor Színház működési hiánya. Jordán Tamás szerint a költségvetés nagy vesztese a színház.

A színházigazgató azt mondta, fogalma sincs, hogyan lehetne pótolni ekkora hiányt. Az 5%-os bércsökkentést már bejelentették, de olyan összegért tudnának csak alkalmazni új munkaerőt, hogy „nem is tudja elképzelni, ki az, aki ennyiért elvállalja”- mondta.
„Az agora egy lázas piac, ahol akár pofonok is elcsattannak, majd kibékülnek”
A színház nem csak az előadások színtere, azért vagyok itt, hogy ezt bebizonyítsam- foglalt állást a kérdésben nem először Jordán Tamás. Eltökélt szándéka bebizonyítani,a színház hatással van a társadalomra; a színház egyben találkozóhely, fórum, agora- ismételte meg az oly sokszor hallott meggyőződését. Hát persze, hisz „az agora egy lázas piac, ahol akár pofonok is elcsattannak, majd kibékülnek”- fogalmazott a direktor.
Én hoztam a köztudatba ezt a fogalmat- érvelt Jordán Tamás azoknak, akik négy évvel a színház megnyitása után azzal vádolják, hogy konkurencia kíván lenni. Azt mondta, az Agora, mint intézmény, még sehol sem volt Szombathelyen, mikor ő már ezt emlegette. Most nem csinál mást, mint megvalósítja azt, amit meghirdetett.
„ Eszem ágában sincs konkurálódni az agorával”- jelentette ki Jordán Tamás. Amik most itt zajlanak a színházban, azok olyan dolgok, amelyeket én találtam ki, benne van az elmúlt húsz évem- kissé felfokozott hangulatban sorolta fel Jordán, hogy az ő kedvéért jön csak Ide Selmeci György, ő neki jutott eszébe SzínházSzerdát, Viccel ütjük agyont csinálni, és még sorolhatnánk a színes repertoárt tovább…

A lényeg a lényeg, Jordán Tamás fontosnak tartotta tisztázni, ők nem azt csinálják, mint más intézmény, nem vesznek el onnan semmit, és a jövőben sem kívánnak.
Minden kicsi szeglete életre kelt
A színház új épülete megtelt élettel, nagy ütemben folynak a munkák. A nagyszínpadon a Béres Attila rendezte Kabarét próbálják a március 19-ei premierre, a Márkus Emília teremben pedig Keszeg Lászlóval a Pygmalionon dolgoznak párhuzamosan, utóbbi március 12-én debütál. A Kamarában pedig már Fekete Ernő (Katona József Színház)készült a Mennyekbe vágtató prolibusz című Weöres Sándor Estjére. Könnyen el tudna tölteni az ember itt néhány napot…
Nemcsak az esti előadásokra vár mindenkit a Weöres Sándor Színház, napközben is nyugodtan lépjünk be a hívogató ajtón, és üljünk le egyet a Krúdy étteremben, az étlapot is nyugodt szívvel alánjuk!




Új hozzászólás
Hozzászólások (31)
Most Agora vagy agora vagy
Ne csodálkozz, egyes metéltek
Hihetetlenül nagy dolgok
Két bolond egy pár. Horgász ,
Ez a ti országotok és
A tiszteletünk nem
A Vörös-tenger partján
A Vörös-tenger partján nyolc
Na látod te héber
Ez nem a fogam fehérje,hanem
A helyzet azért eléggé
Persze,persze,de azért
Hangaroböszme nácikám, ennek
Másfél milliárdból min. tíz
És például a római egyháznak
Ezt beszéld meg a római
Te szerencsétlen bajkeverő!
Best of
Irigykedsz csukás?Ha
Ne zavarj, épp ezt
Nem tudom, h jön ide a jobbik
Jó éjszakát minden magyar
Sajnállak Téged!Jó éjt.
... csukás osztálytársam volt
Kancsuka neked, csukás!
הונגריה עבור ההונגרים
Szegény csórikám, nagyon
http://www.magyarmenedek.com/
Jordán egy gusztustalan
Tényleg,most hogy mondod,még
Hajnali negyed kettőkor