Azon gondolkodtunk már, hogy honnan jön a Vodafone, a Coca-Cola vagy például a Nintendo neve? Sok névvel annyit találkozunk, hogy bele sem gondolunk jelentésébe vagy eredetébe. Néha pedig épp hogy kíváncsiak leszünk, vajon ezeket a fura elnevezéseket ki találta ki, és miért?
Azért, ezek a franciák tudják, hogy kell élvezni az élet apró örömeit. Édesen, vajasan. Julia Child-ot (híres amerikai tévés szakács, 1912-2004, és egyben egyik kedvenc filmem, a Julie&Julia egyik főhőse), aki a francia konyha elkötelezettje volt, táplálkozástudósok sokszor bírálták amiatt, hogy sok vajat és tejszínt használ, s hogy ez nem egészséges. 
Na akkor újra itt vagyok. Ma egy kicsit különleges blogbejegyzésben talán, különösen is szétszórtan, de elmesélem, hogy telt az elmúlt félévem, utolsó egy hete. Végre befejeztem a nagy művet! Igen, ezt is megértük! Nagy munka és sok-sok nyugodt alvás nélküli éjszaka és nappal után egy pillanatnyi lélegzetvétel a vizsgaidőszak előtt. Komoly megpróbáltatás volt, remélem megérte :) 
Ez az első rendezésed. Honnan a darab választás?
Már 10 évvel ezelőtt szerettük volna megcsinálni ezt a darabot, amikor még én is stúdiós voltam, aztán később szóba került a főiskolán is. Alapvetően ez a darab vonzza a fiatalokat.
Tavaly októberben kezdtünk próbálni a Bloom házban, éjszakánként találkoztunk, lopott időkben. Volt, hogy két hét is kimaradt, de így utólag azt mondom, szerencsés volt, mert ezekben az időkben tudtam rajta agyalni. Az egész darab bent volt a fejemben, mint egy film. Azt akartam, hogy ennek a hangulatát érezzék át a színészek. Szénné elemeztük a darabot. Azt akartam, hogy kezdjenek el ők, emberek működni. Ez a darab, ilyen pici térben nem bírja el a felszínes játékmódot, igazi történetnek kell lennie, igazi játékkal.
Hogyan zajlottak a próbák?
A semmiből kellett csodát csinálni- Kiss Borbála, látványtervező nagy mestere ennek. Az volt nehéz, amíg felfogtuk, hogy nincs semmi, de mindenki nagyon segítőkész volt. Van, aki a saját cipőjét vagy nadrágját viseli a darabban, feltúrtuk a ruhatárat, aztán egyszer csak meg lett minden. Poppre Ádámnak már amúgy is a babonája, hogy kell valami a jelmezén, ami a sajátja.
Van két vers is az eredeti darabban, amelyek fordításával nem voltam elégedett. Megkértem Kelemen Zoltán kollégám, hogy írjon nekem újat. Az egyikből rap lett, a másikból pedig egy dal, gitárkísérlettel.
John Osborne drámája egy életszakasz csúcsát ragadja ki, ahol éppen történik valami. Ezért nem gondolom, hogy eljárt felette az idő. A szerkezete filmes, mintha snittekből állna, a lényeget mutatja meg. Színészileg embert próbáló, nem lehet csak úgy elkezdeni, hanem már benne kell lenni a történetben, amikor elkezdődik.
Megváltoztattad a címet DühöngŐ-re, mi volt ezzel a célod? Mennyivel jelent többet?
Reményeim szerint kihúztam minden olyat a darabból, amely akadályozhatja a nézőt abban, hogy „vele tudjon menni”, átérezze, belekerüljön.
Éppen ezért sokat gondolkodtam a címen, több verziója is volt. Poppre Ádámnak és Lévai Timinek van egy daluk, „Szemben a haraggal”, címmel- sokáig ezt is el tudtam volna képzelni, de aztán visszakanyarodtam. Kirajzolódott a fejemben, hogy olyan kell, amely mindenkinek jelent valamit, aminek több jelentésrétege van, amelyről mindenki azt húzza le, amelyiket éppen a magáénak érzi.
Nem az egy az egyben lévő jelentéstartalmat játsszuk, különböző rétegek vannak benne, az elhazudott vágyak, félelmek, a gátlásaink, vagy, ahogy kompenzálunk. Ha valaki csak az elsődleges jelentéstartalmát érti meg a darabnak az is nagyon jó, de ha talál benne plusz tartalmat, ha egy pillanatban magára ismer, akkor azzal biztosan célt értünk. Az a jó, ha az egyik pillanatban sírna, a másikban pedig már nevetne. Az előadásnak a maga útját kell járnia, meg kell indítania.
Ki az az Ő, nagybetűvel a cím végén?
Az Ő a főszereplő, Jimmy. Valaki, aki nem megalkuvó lélek, akinek az igazságérzete nem viseli el a korlátokat. Minden ellen lázad, de igazából nem marad mi ellen lázadnia. Nagy, sorsfordító tettet ma nem lehet létrehozni. Érezzük a bőrünkön, hogy valahogy most nem megy… A háborúban az ember egyszer csak a sarkára állt, és férfi lett. De ma?
Mi kell ahhoz, hogy valaki kikeljen magából, hogy a sarkára álljon?
Van egy időmúlás a darabban, első rész karácsonykor történik, a második rész pedig farsangkor játszódik. Ez a mi találmányunk, az eredeti darab nem szabja meg mikor játszódik. De úgy éreztük ez telitalálat, hiszen mindig ünnepekkor robban a családi bomba.
A tér is ezt szolgálja. Egy olyan lakásban vagyunk, amelybe már évekkel ezelőtt beköltöztek, de még mindig toronyban állnak a dobozok, amikből időről-időre előkerül valami. Átmeneti, ideiglenes helyszínként funkcionál, miközben tudjuk, tudják, hogy így fog maradni…
Milyen ezen az oldalon állni? Vannak még hasonló terveid a jövőben?
Ez egy nehéz darab, ha úgy sül el, ahogy szeretném, akkor talán bizonyítottam, hogy van jogom rendezni. Egyik napról a másikra nem lesz valaki rendező, de jobban élveztem, mint azt sejtettem magamról. Eddig Jordán Tamás részéről éreztem a támogatást, hogy szabad kezet kaphatok.
De jósolgatni nem szeretnék… Van már a fejemben ötlet, de erről még nem akarok beszélni. Ha úgy kell történnie, akkor úgy is meg fogja tudni mindenki.
Új hozzászólás
Hozzászólások (0)