Az Ön böngészője elavult!

A böngészője nem kezeli a mai szabványoknak megfelelően a weboldalakat! Kérjük frissítsen!

Hirdetés
Előző: Divatdiktátorok éjszakája Szombathelyen Következő: QT és az alternatív univerzum bűnös mozija - a Becstelen Brigantykról -

Villamos indulna Szombathely központjából

Lovass Pál, 2009-09-02 13:23
A város utcáit járva ma már szinte semmi sem emlékeztet arra, hogy egykor Szombathelyen villamos közlekedett, pedig a Trianon előtti Magyarországon Budapest és Pozsony után harmadikként Szombathelynek lett villamosa és közel 80 évig járta az utcákat. Nemrég azonban felröppent a hír, hogy a városvezetés ismét villamosvonal építésén töri a fejét.

Már nyilvánosságra került egy tanulmány, melyet a Közlekedéstudományi Intézet készített el, ebben Szombathely környékének bevonását tervezik. Az alapgondolat az, hogy a környékbeli nagyobb települések és a megyeszékhely között hasonló elővárosi járatokat indítsanak, mint például a főváros környékén a HÉV szerelvények. 
 
A tanulmány meg is nevezi Felsőpulyát (Oberpullendorf), Felsőőrt (Oberwart), Kőszeget, sőt zárójelesen még Rum is szerepel a listán. Így Szombathely központjából közvetlenül lehetne eljutni ezekbe a városokba és a közbe eső kisebb-nagyobb településekre. Az ötlet nem újkeletű, Németországban már jó ideje járnak az ilyen, úgynevezett Regiotramok, például Kasselben és Zwickauban.   

A felsőőri és a rumi vonal haladhatna részben a régi vasút töltésén, ami valamelyest csökkenthetné  a költségeket, mivel az említett helyeken kiváló alapot ad a régi töltés, így csak azt kéne megerősíteni, felújítani. Nem elhanyagolható szempont, hogy ha az egykori rumi vasútvonalon újra megindulna a kötöttpályás közlekedés, gyakorlatilag végig lakott területen vezetne a vonal, s a vasútállomás helyett közvetlenül a belvárosba lehetne eljutni egy gyors, kényelmes, környezetkímélő járművel. Érdekes módon nem sok jel utal arra, hogy fontolóra vennék a tervezett váti repülőtérhez kivezetni egy vonalat, pedig ez jelentős lépés lenne, arról nem is beszélve, hogy ez a pálya nem csak utasforgalmat bonyolíthatna, hanem akár egy, a drezdaihoz hasonló Cargotram (tehervillamos) szállíthatná az árut a reptér és Szombathely belvárosa között. Amiről viszont szólnak a tervek, és még nem foglalkoztunk vele, az a kőszegi vonal, amit a herényi városrészen keresztül Gencsapátiban lehetne rácsatlakoztatni a jelenlegi vonalra, így is növelve a lehetséges utaslétszámot. A legnagyobb húzás kétség kívül az lenne, ha a kőszegi Várkör utcában lenne a végállomás. 

Az imént említett vonalak mind nagyon fontosak lennének a város fejlődése szempontjából, ám ami Szombathely lakosságát leginkább érinti, az mégiscsak a belvárosi közlekedés. Nos erről már vannak konkrét útvonaltervek. E szerint a villamos a vasútállomástól az Oladi lakótelepig közlekedne, érintve a Vörösmarty, Thököly, Kiskar, Petőfi és Rohonci, vagy a Szelestei, Petőfi, Rohonci utcákat. Kérdéese azonban, a villamos eloindítása ezekn az utakon em tenné-e még zsúfoltabbá az amúgy is forgalmas szakaszokat? Régi idők emlékét idézné, ha a villamos ismét csilingelne a Fő téren, ezzel nosztalgikus hangulatot és régi-új jelképet adva a városnak – erről azonban még nem esett szó. 

Kőbe vésett tervek még nincsenek, a város első embere azt mondja, hogy kíváncsiak lennének a lakosság véleményére is. Ezen fellelkesedve pár villamos rajongó létrehozta a http://szombathelyivillamos.try.hu/ internetes fórumot, ahol minden felhasználó megoszthatja saját elképzeléseit, terveit az új szombathelyi villamossal kapcsolatban. 

Mindezt miből és mikorra lehet kivitelezni? - hangozhat el a jogos kérdés. Dr. Ipkovich György polgármester teljes egészében pályázati pénzből valósítaná  meg a beruházást. Mint mondta, az előző évek tapasztalatai alapján az Európai Unió kiemelten támogatja az ilyen regionális, határon átnyúló projekteket, (amibe a belvárosi részt is bele lehetne építeni), így Szombathely város jó eséllyel szállhat ringbe a támogatásért. Leghamarabb a 2010-es költségvetési ciklusban pályázhatunk a fejlesztésre, ám a jelenlegi helyzetben ez talán nem is annyira hátrány, hisz egy stabilabb gazdasági környezetben még inkább bizakodhatunk a pályázat sikerében.

Tehát sokat kell még aludnunk, mire újra villamossal suhanhatunk át a városon, ám az üzemeltetés felől már most van érdeklődés a MÁV, a GYSEV, a Volán és osztrák közlekedési társaságok részéről is. Remélhetőleg ez is ösztönzőleg hat a kivitelezésre, és arra utal, hogy már elérhető távolságon belül van az ötlettől a megvalósítás.

Új hozzászólás

Hozzászólások (2)

  • Szerintem is nagyon klassz

    Tomi, 2009-12-25 12:01:50 Válasz
    Szerintem is nagyon klassz lenne villamossal járni. Régen milyen büszkék voltak rá.Pl:a régi Szombathelyes képeslapokon mindig rajt van a villamos. És ez ad egy rangot egy városnak hogy büszkélkedhet villamossal,főleg egy olyannal amivel még egy szomszédos országba is eljuthat! Remélem sikerülni fog,és minnél elöbb utazhatunk vele.
  • altace hct and side affects

    buy cefpodoxime online, 2011-03-14 02:04:07 Válasz
    Incluya tambi