Az önkormányzat befejezte munkáját, a Védelmi Bizottság feladata az volt, hogy minél gyorsabban menedéket biztosítson a bajbajutottaknak és megszervezze a munkát- jelentette be dr. Puskás Tivadar hétfő délutáni sajtótájékoztatóján. A polgármester, aki egyben a Védelmi Bizottság elnöke is, hangsúlyozta: a feladatoknak azonban ezzel nincs vége. A februári közgyűlés napirendi pontra veszi, hogy vizsgáljanak felül minden olyan önkormányzati tulajdonban lévő lakást, ahol gázüzemű készüléket használnak. A kezdeményezés célja egyúttal a figyelemfelhívás is, a 2008-as gáztörvény ugyan nem tartalmazza a kötelező öt évenkénti ellenőrzést, mindenképpen szükséges. Úgy tudjuk, a hiányosságot hamarosan pótolják majd a törvényből.
Egy társasház csak abban az esetben kérheti a gázvezetékek cseréjét, ha annak minden tulajdonosa egyet ért azzal. Ha tehát az önkormányzat valamelyik lakásában hibát észlelnek és azt jelentik, az eljárás hasonló lesz a Szűrcsapó 24-ben tapasztaltakkal. A különbség annyi, hogy most a legnagyobb problémát a tél és az átlagosnál is hidegebb időjárás okozta.
Az elmúlt esztendőben, a régióban 23 szén-monoxid mérgezéses esetet regisztráltak. Idén azonban már hat ilyen volt csak Vas megyében- világított rá az eset fontosságára Puskás Tivadar.
Keresik a megoldásokat, hátha elkerülhető a villamoshálózat cseréje
Tizenkilenc lakásban nem lehet főzni, huszonnégyben nincs meleg víz, és tízben szükségessé vált a fürdőszobai melegítő cseréje is- foglalta össze a jelen állapotokat Homolya Tibor közös képviselő. A villanyhálózat felújítása 18 millió forintjába kerülne a háznak, szombat délután háromkor lakógyűlésen döntenek, vállalják-e. Addig is keresik a műszaki megoldásokat, hátha áthidalható a probléma és maradhatnak a gázkészülékek.




Új hozzászólás
Hozzászólások (0)